Hetedik fejezet: Little things~

Jennifer:

Végül ott is aludtunk mindannyian. Zayn-nel nem beszéltem a nap maradék részében, inkább Louis és Niall köreit kerestem, Liamm és Gii pedig szinte sülve-főve együtt voltak és beszélgettek. Hajaj.

A próbák után mindenki evett, kivétel én, majd aludni tért. Egyel kevesebb szoba volt, mint ahányan ott tartózkodtunk, szóval én a barátnőmmel aludtam. Gii arca egész este ragyogott.

-   Mivan, összejöttél a bátyámmal? –kérdeztem lefekvés előtt tőle.

-   Dehogy, csak olyan jó itt lenni. Mindenki olyan… Kedves velem –nevetett és bebújt az ágyba.

-   Ja, persze, kedvesek –nevetve lefeküdtem mellé. Ő szinte azonnal elaludt, így bámulhattam feltűnésmentesen a plafont.

Próbáltam hamar elaludni, de egyfolytában járt az agyam. Mindenen. Zayn. Harry. Zayn. Harry. Zayn. Perrie. Mi?! Mit keres a gondolataimban Perrie?! Pfúj. Gyerünk, Jenny, el tudsz aludni!

Végül hajnali négykor, nagy forgolódások közepette elaludtam. Olyan hirtelen jött az álom, hogy észre se vettem. Csak… Bealudtam.

Aztán zaj. Sikítozás, nevetés, kiabálás. MIÉRT NEM KÉPESEK ALUDNI HAGYNI?! Felültem hulla fáradtan, kócosan, rongyosan. Kilestem ültemből az ablakon: ragyogó napsugár próbált betörni a redőny csíkjai közt. Felkeltem, próbáltam megtalálni a zaj forrását. A lépcsőhöz érve a hangok erősödtek, majd megláttam őket. Niall fürdőgatyában üldözte Gii-t, aki bikiniben próbált elmenekülni Liam elől, szintén fürdőgatyában. Niall betöltött fegyverével és röhögve lelocsolta a másik kettőt. Liam a derekánál fogva maga elé húzta a lányt, egyfajta pajzsként, hogy ő kevesebb vizet kapjon az arcára. Barátnőm felsikoltott és próbált elmenekülni, Liam csak röhögött, Niall újratöltött, kint a vízben Lou bombát ugrott a medencébe, Harry bömböltette a rádiót, Zayn napoztatta barna bőrét…

-   ELÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉG!! –ordítottam el magam.

A nappaliban levő összes ember ledermedt és rám bámult.

-   Oh, jó reggelt Jenny –köszönt barátságosan Niall.

-   Szia Jen –nevetett Gii, még mindig bátyám karjai közt.

-   ’Reggelt. Nem tudnátok egy csöppet nem sikítozni? Meg nem röhögni? –morogtam. – Tudjátok, valaki aludni szeretne –sóhajtva hátat fordítottam és beletúrtam kócos tincseimbe. – Jóészakát!

-   Jé, hugi –fogta meg egy kéz a karom. – Mi bajod van már megint? Csak azért, mert neked szar napod van, mi szeretnénk szórakozni és jól érezni magunkat –komoran nézett rám.

-   Jó, felőlem csináljátok, de hallkabban már, egész éjjel nem aludtam!

-   És erről mi tehetünk?! – tipikus veszekedés kezdett kialakulni közöttünk, de mielőtt bemelegedtünk, Liam lejjebb vette a hangját – Ezt ne itt, rendben?

Azzal megfogott a karomnál fogva, és elindult velem a lépcsőn. Mikor látta, hogy makacskodom, inkább odalépett mellém, a térdhajlatomhoz nyúlt és felkapott a karjába. Elkezdtem nevetni, de ahogy ránéztem még mindig komor arcára, lehervadt a mosolyom. Felvitt a szobájába, aztán becsukta az ajtót.

-   Szóval –kezdte. – Mi is ez az egész problémázás már kora reggel? Megfájdul tőled a feje az embernek!

-   Miért fájdulna meg, mert megkértelek, hogy halkabban visítsatok? – morogtam egykedvűen.

-   Nem, egyik órában nevetsz, másikban sírsz, aztán kiabálsz mindenkivel, aztán senkihez se szólsz, aztán meg már mész mindenkihez nyalni…

-   Nyalni? –fújtattam és közelebb léptem hozzá, ujjamat fenyegetően az arcához közelítve. – Nem én nyalok be minden csajnak, hogy legalább észrevegyenek egyszer!

-   Hé… -ez telibe találta. Kissé mérgesen elhúzta a száját, aztán inkább visszavágott- Inkább nem kéne elüldöznöd mindenkit, aki még bír téged! –emelte fel a hangját.

-   Én? Elüldözni? Kit? –egy pillanatra megrendültem.

-   Tudod, tegnap is csak Zayn-t borítottad ki, engem, meg az elméletileg legjobb barátnődet. Sőt, nemcsak tegnap, de szerintem ma is.

-   Oh, de örülök, hogy ennyire ismered őt és az érzéseit! Semmit sem tudsz Liam, semmit!

-   Hogy lehetsz ennyire önző? Nem tudnál néha nem csak magadra, hanem másokra is gondolni?! Csak néha!

-   Miért állítasz be ennyire önzőnek?! Tudod mit, kurvaszar passzban vagyok, és mit kapok? A bátyám is éjjel-nappal csesztet –ökölbe szorítottam mindkét kezem és hátrébb léptem. – Nincs közöd az életemhez, Liam James Payne! Nincs! Érted?

-   Örülök neki, legalább nem kell a bőgésedet hallgatnom folyton folyvást!

Idegesen leültem az ágyra, ő pedig a másik végére, a fejét fogta. Ott ültünk csenben jó pár percig.

-   Segíteni akarok, de úgy nem megy, ha csak ellöksz –mormogta alig hallhatóan.

-   Nem tudnál. Senki sem tudna –hirtelen felálltam, belevágtam a falba. A szobámba vettem az irányt és végre megmosakodtam, felöltöztem. Amint kiléptem, a próbaterem ajtaja zárult be. Ma tudtommal nem akartak próbálni. Akkor meg mi történt?

Kíváncsiságommal küszködve belestem. Harry volt ott, Niall gitárját vitte be.

-   Harry, beszélhetünk? –hadartam el egy levegővel.

-   Oh, szia Jenny –fordult felém mosolyogva. Kivillantotta hófehér fogsorát. – Igen? –húzta fel szemöldökét.

-   Figyelj… Most őszintén. Emlékszel valamire, bármire a tegnap buli estélyéről?

-   Hát, nem is tudom –nevette el magát. – Talán igen, talán nem.

-   Harry, ez komoly dolog, kérlek –összetettem kezeimet, mintha imádkoznék hozzá. Tudni akartam. Nem bírtam magammal.

-   Nem sok minden rémlik bizonyos italok után –túrt bele angyali fürtjeibe. – De egy valamire biztosan…

Azzal megtörtént valami csodálatos. Kinyújtotta felém a karját, óvatosan derekamhoz érintette és finoman maga felé húzott. A távolság egyre csak csökkent köztünk. Addig-addig léptetett, míg orra az enyémet súrolta.

Belém fúrta csillogó zöld szemeit. Szinte tiszta elégedettséggel nevetett a tekintete. Nem mertem szólni. Nem tudtam volna. Nem akartam. Kicsit oldalra hajtotta a fejét, és vaj puha ajkait az enyémnek érintette. Apró puszit nyomott rá próbaképp. Nem bírtam magammal, óvatosan beleharaptam alsó ajkába. Édes volt, mint egy cukros sütemény. Aztán már nem engedett el. Újra megpuszilt, ezúttal ott tartotta ajkait, majd gyengéden szétnyitotta az enyémet. Utat engedtem neki. Nyelve súrolta fogaimat, lassan megtalálva a saját nyelvem. Isteni volt, mikor végre megéreztem az ízét. Óvatosan dörzsölgette nyelvét enyémhez, néha elengedve. Akkor szinte azonnal visszahúzott magához. Mindent hagytam neki. A bábjává váltam. Elvarázsolt magával a jelenlétével. Ujjai beletúrtak hajamba, keze a gerincemet simogatta. Én is ügyetlenkedtem a kezemmel. Néha megérintettem göndör fürtjeit, magamhoz szorítva. Olyan tökéletes volt ez a perc, hogy még az se ronthatta volna el, ha valaki ránk nyit. Még Zayn se.
Francnak kell Zayn, ha itt van Harry! Ezerszer tökéletesebb volt ez a csók, mint amit Perrie érhet el.

Sokáig maradtunk úgy. Nekem óráknak tűntek a másodpercek is. Amikor elengedett is közel tartott. Kezei derekamhoz csúsztak, hogy ne szökjek el.

-   Váó – mosolyogtam rá kipirulva.

-   Igen. Váó. –nevetett rám.

Azzal megfogta a kezem, homlokomra puszit nyomott, majd kivezetett onnan.

-   Hova megyünk? –kérdeztem tőle nevetve. Valahogy mintha minden bosszús felhő eltűnt volna felőlem. Ahogy Harry ment előttem egy laza, ujjatlan pólóban és egy még lazább gatyában, az ablakból besütő fény rásütött és arany barnává tették fürtjeit… Olyan rózsaszín lett a kép. Harry a tökéletesebbnél is tökéletesebb lett. És én végtelenül boldog voltam.

-   Csak le a medencéhez –mosolygott rám. Lementünk kézen fogva. Mindenki ott volt, még Zayn is, aki folyton minket bámult, de nem érdekelt.

Szeretem Harry-t!