Harmadik fejezet: Kezdődjék...~

Giivonne:

Hazaértünk, pizzát ettünk. El tudnám fogadni, hogy ha minden napom ilyen lenne.

-   Nem fogunk elhízni, ha csak pizzával tömjük a fejünket? –pislogtam barátnőmre.

-   Én is minden nap azt eszek. Mondjuk daga…

-   Ki ne mondd, hogy dagadt vagy! –fojtottam belé a szót. – Utálom ha le dagadtozod magad, bazi sovány vagy! Sosem hízol el, pedig éjjel-nappal eszel!

Nevetett. Sosem helyeselt velem, pedig tényleg nagyon karcsú volt. Ha akart, modell lehetett volna. Sajnos nem akart. Néhány fotózáson ugyan részt vett, de semmi más.

-   Meg akarod ismerni a fiúkat? –kérdezte hirtelen, mikor már a Tv-t bámultuk unottan.

-   Előbb-utóbb be kell mutatnod nekik, nem? –vállat vontam. – Hol találkoznak a legtöbbet?

-   A stúdiójukban. Tudod, mindenki külön-külön házban lakik, valamint van egy hatalmas házuk is. Ott veszik fel a számokat, néha házibulikat rendeznek, Liam is ott van most, ha érdekel.

-   Miért érdekelne? –fújtattam. – Nincs köztünk semmi. Hiszen ma reggel beszéltem vele először!

-   Miért kapod fel ennyire magad? –nevetett. Vagyis már röhögött. Egyre megy.-

-   Én…Nem…Fúh –idegesen karba tettem a kezeim. Igen, talán egy picit sértődékeny vagyok és nagydobra verem a kis dolgokat. Talán. De csak egy picit.

Mivel Jennifer tovább nevetett, nem maradtam sokáig besértődve. Ismert engem eléggé. Tudta, hogy ha mérges is vagyok, nem tart sokáig.

-   Mikor akarsz menni?

-   Őszintén? Nem tudom –felnéztem a magas plafonra és a csillogó csillárra. Jennifer az egyik számukat dúdolgatta a bandának. – Mondd csak… Nem unod a banda zenéit hallgatni?

-   Nem –mosolygott és a távolba nézett. Nosztalgikus kifejezés jelent meg az arcán. – A kezdetektől örültem Liam sikereinek és a rajongóinak. Zayn meg már az első pillanattól fogva elvarázsolt. Csak sose vett észre –szomorkás nevetés. – Na mindegy. Szóval igen, a zenei stílusuk is közel áll hozzám, a szöveg is aranyos, a hangjuk is bejön –rámnézett. – Tudom neked egyik sem a kedvenced.

-   Hát nem igazán –megráztam a fejem. Igazság szerint a pop és reggae zenén kívül szinte bármit meghallgattam, legközelebb mégis a rock, alternatív és igen, kövezzetek meg, de a dubstep állt. – De ha jófejek velem akkor nem zavarnak. És a pletykák se érdekelnek. Tudom, hogy nem melegek –kuncogtam.

Ekkor megszólalt Jennifer telefonja.

-   Igen? –szólt bele a készülékbe. – Oh, igen. Igen? Igen. A vörös? –rámnézett egy pillanatra. – Persze, ő is. Okés. Redben. Szia –azzal lerakta. – Ma megyünk buliba.

-   Micsoda?! És megkérdezni engem erről ki fog?

-   Ugyan kérlek –lazán legyintett. – Hát most eljössz, meg ismered a fiúkat és minden happy lesz, rendben?

-   Hajh. –nagyot sóhajtottam. – Akkor ma… hajmosás, gyors zuhany még előtte, ruhát választanom. Mikor is indulunk?

-   Liam 10 perc múlva itt lesz.

-   Utállak. –Ez jellemző Jenniferre. Mindig nélkülem dönt. – Akkor legalább segítesz felkészülni?

-   Mert? Jó vagy így farmerban. Nem akarod kidobni a melleid, ugye? –nézett rám kérdőn –

-   Nem, persze hogy nem –döbbentem meg. – Nem vagyok olyan, tudod jól.

-   Új ország, ki tudja mire vagy képes.

-   Köszi –morogtam, azzal felmentem új öltözéket választani. Hamar lesiettem. Barátnőm elismerően bólintott. Utálná, ha ribancosan öltözködnék.

-   Mehetünk? – ő a póló-farmer-edzőcipő kombóban is csodásan festett.

-   Persze.

Kiléptünk az ajtón és beültünk egy fekete Mercedes Benzbe. Liam ült a volánnál, mellette egy szőke, vékony srác, nyilván Niall.

-   Sziasztok fiúk –köszönt Jen. Lazán ledobta a táskáját és felcsúsztatta napszemüvegét.

-   Sziasztok –köszöntem a tőlem telhető leghalkabban.

-   Szia. Niall Horan –mosolygott hátra. Jól tippeltem.

Pár perc csönd.

-   Szóval hova is megyünk? –kérdeztem.

-   A közös helyünkre. Tetszeni fog – Liam állította át a visszapillantót úgy hogy lássam a szemét.

-   Szuper –mosolyogtam.

Végül csak megállt a kocsi. A fiúk szálltak ki elsőnek, hogy kinyissák az ajtóinkat. Milyen lovagiasak ezek az angolok!

A ház Liamékánél is nagyobb volt. Kétemeletes villa, csupa ablakkal teli falakkal, óriási medencével és rengeteg lampionnal díszített fával. A nappaliban már az udvarról lehetett látni a hatalmas hangfalakat, pedig nem a legjobb a szemem. Itt aztán lehet bulizni!

Bent voltak a többiek is, akik kezdtek készülni ellátmánnyal a ma esti partira. Zayn tűnt a legmagasabbnak, hatalmas, jámbor szemei voltak. Louis a legmókásabb mind közül, Harry pedig mint egy kisherceg.

Az ismerkedés után leültünk a nappali hatalmas kanapéira és beszélgettünk pár sörrel. Én nem ittam sört. Fúj.

-   Azt még mindig nem értem –kezdett neki Zayn, aki nem mellesleg valahogy mindig Jennifer mellett kötött ki. – Hogy is találkoztatok?

-   Áh, ez egy vicces sztori –szólalt meg a lány két korty közt. – Mikor lementem Magyarországra cserediákként, tudjátok még a banda megalakulása előtt, Gii volt a legjobb barátnőm, meg vele laktam meg mindenféle, érted te ezt –fejezte be és Zaynre nevetett.

Mint két tojás, annyira összeillettek. Ha nem Zayn nevetett, akkor Jennifer. A lány arcából az a tipikus őszinte odaadás és szenvedés sütött, elvégre ott volt még Perrie is.

Én zseniális módon más és más mellé kerültem. A buli 11-kor kezdődött, addig csak mi heten voltunk és ismerkedtünk. Lehet képzelődtem, de mintha Liam egyre-jobban mellém akart volna kerülni. Arany szíve.

-   És a Giivonne hogy jött? –kérdezte egyik alkalommal mikor pont kettesben voltunk a konyhában.

-   Ez egy vicces történet –mosolyodtam el. – Anyukám imádta az angol neveket, főleg az Yvonne-t. Aztán apukám meg Georginának akart elnevezni. És így összevonták –elnevettem magam Liam kissé zavarodott arcán. – Bonyolult?

-   Aha, picit –már ő is nevetett. – És ők most hol vannak?

-   Otthon, Magyarországon –vállat vontam. - Nem örültek hogy kijöttem, de nem akadályozhattak volna meg.

-   Ennyire szereted Angliát?

-   Dehogy! De jó itt élni. Legalábbis barátokra már tettem szert –rámosolyogtam.

-   Aha, barátokra – villantott egy zavart vigyort.

Egész aranyos volt. Főleg mikor kettesben voltunk. Nem volt sokkal magasabb nálam, max 10 centivel, de mégis olyan kis törpének éreztem magam. Főleg mikor közelebb lépett hozzám. Mindketten a konyhapulton támaszkodtunk, kezünkben egy-egy pohárral és csak mosolygott. Tényleg aranyos volt.

A romantikus pillanatot Louis zavarta meg:

-   Hé, galamb pár! –rikkantott be- Jönnek a többiek lassan, nem jöttök ki?

-   Louis de hülye vagy –röhögött rá Liam és utána ment.

Hogy hány percet voltunk bent a konyhában? Nem emlékszem. Csak arra, hogy kimentem a nappaliba, ahol már érezhetőbb volt a kinti sötétség közeledése. Kezdődik a buli.