Negyedik fejezet: ...a buli~

Giivonne:

Sötét szobák, lila lámpák, világító medence, fényűző lampionok. Pontosan így írnám le a házibulit. Nem tudom, kik voltak még ott, nagyon senkinek se mutattak be és én se éreztem szükségét. Pia az volt ezerrel. Jennifer kicsit fel is öntött a garatra. A sörrel még elbánt, na de a vodka picit betett neki. Lassan iszogattam a kis pohárkámból a jeges Bailey’s-t, az egyetlen alkoholos italt a vörös boron kívül, amit meg bírtam inni. Én józan maradtam. A rádióban egy pörgős szám szólt.

Jennifer idestova 20 perce ment el a mosdóba. Ideje volt megkeresnem. Felálltam megszokott kis helyemről (szinte azonnal le is csaptak rá), majd szememet megerőltetve elkezdtem keresni. Pár lépés után Liam-ba bukkantam.

-   Liam! –kiáltottam fel a hangos zenébe. – Nem láttad a hugod?

-   Erre fele volt egy pár perce, de miért? –hajolt le hozzám, hogy jobban halljon.

-   Aggódom miatta, picit sokat ivott, attól félek. Megkeressük? – mivel bólintással válaszolt, azonnal elindultam kifele az üvegajtón.

Rámutattam egy sziluettre a medence fényeitől kissé távolabb. Elég magas és karcsú alakja volt, hogy Jennifer lehessen, de volt ott valaki más is. Kérdőn Liamra néztem, hogy odamenjünk-e? Kissé… Talán zavartnak tűnt.

-   Mi lenne, ha feltünés nélkül mennénk oda? –beszélt most már halkabban a zene távolától.

-   Hogyan gondoltad? Lopózzunk oda a bokrokon keresztül fekete ruhában? –mosolyodtam el a gondolattól.

-   Nem. Várj, megmutatom – azzal megfogta a kezem. A zene ekkor egy lassúbb számra váltott. Imádtam. Régi, rockos, lassú, romantikus… Várjunk csak! – Gyere…

Odahúzott közelebb Jenniferékhez, de még így se láttuk őket. A másik kezét a derekamra helyezte és gyengéden közelebb húzott magához. Most éreztem csak meg a pia kissé kesernyés illatát a leheletén. Óvatosan forgatott, észrevétlenül arrébb lépkedtünk barátnőmék felé.

Még én se vettem észre hogy közelebb és közelebb húzott magához. Zavartan inkább a lábamat néztem, minthogy felnézzek rá. Eléggé meg nőtt az önbizalma.

-   Most már látod őket? –kérdezte a fülembe susogva, amitől kirázott a hideg.

-   Lássuk csak… -feltűnés mentesen a vállára hajtottam a fejem és bámultam a sötét sziluett felé. A lány nyilvánvalóan egy másik sráccal volt. Összeragadva. Mintha már egybe forrtak volna. A fiú keze oda-vissza járt Jenny hátán és derekán, néha beletúrt a hajába. Nagyon élvezhették. – Jen nem Harryvel smárol? –kérdeztem Liamtől.

-   Nem látom –mormogta, azzal észrevétlenül átfordultunk, hogy ő is lássa.

Egyik pillanatról a másikra történt. Elengedett a két kezével. Már nem ölelt. Elindult feléjük.

-   Liam, ne! –kiáltottam rá és megragadtam a csuklóját.

-   HARRY! –ordította el magát. Rá se ismertem.

A párocska szétrebbent. Tényleg Harry volt az.

-   Szállj le a húgomról, amíg szépen mondom! –kiabálta. Odasietett hozzájuk és megragadta Harry pólóját. Én is odarohantam és próbáltam levakarni róla. – Hozzá ne merj érni még egyszer!

-   Most meg mi bajod? –válaszolt vissza Harry ugyanolyan hangerővel. – Az ő élete, ő dönt, nem vagy az apja!

-   Liam, ne! – sikítottam. Liam felemelte a kezét és ökölbe szorította.

-   Liam! –Jen is megfogta a karját és visszahúzta, nehogy kárt tegyen Harryben.

Egy jó pár percig szenvedtünk, mikor újabb hang ütötte meg a fülünket.

-   Itt meg mi folyik? –kérdezte egy nyugodt hang. Mindenki odapillantott. Zayn volt az egy… Huh… Nyilván a barátnője volt. Szóval Perrie-vel.

-   Liam megőrült –próbált szabadulni Harry. Nyilván Liamet nem akarta megütni, de a fordítottját se kívánta magának.

-   Harry a saját húgommal smárolt! –akadt ki. Kezdtem megsajnálni.

-   Jenny? –döbbent le Zayn, majd az említettre bámult. – Pont Harryvel?

-   Én…Én… -dadogott a lány zavartan. Bekönnyesedett a szeme és kirohant a kocsinkhoz.

-   Hé, Jen! –kiáltottam utána és elindultam, hogy megvigasztaljam.

Elkezdtem rohanni. Mintha valaki a nevemet kiáltotta volna, de nem érdekelt. Ki az ösvényen, a kerítésen és kereshettem a kocsinkat. Egy feketét. A sötétségben. Szerencsére Jen az ajtót nyitva hagyta, így a lámpája világított a kocsinak. Odasétáltam és beültem a hátsó ülésre, mellé.

Arcát a kezébe temette és néha-néha megrezzent a válla. Szótlanul átöleltem és csitítgattam, amíg beszélni nem tudott.

-   Most Liam utál. Érted?! A saját bátyám utál! És Zayn egy lotyónak tart!

-   Dehogy tart annak… -sóhajtottam. – Eléggé kiakadt, az igaz, de ez nem jelenti, hogy annak tart. Inkább… Szomorú volt, talán?

-   Akkor az még roszabb!

Sóhajtva előrenyúltam és kivettem egy zsepit a kesztyűtartóból. Elvette tőlem és tovább szipogott. Átölelt és a fejét a vállamra hajtotta.

-   Az alkohol miatt lettem ilyen túl érzékeny? –kérdezte.

-   Gondolom igen. Még sose láttalak sírni – simogattam a haját.

-   Nem is fogsz. Többet nem. Megesküszöm! –egyre tisztábbá vált a hangja.

-   Szóljak Liamnak, hogy menjünk?

-   Ki vezetne haza? Mindannyian ittunk!

-   Oh… Hol aludjunk?

-   V… Vannak fent hálók. 6 Azt hiszem.

-   Menjünk be, okés? – Bólintással válaszolt, szóval kisegítettem a kocsiból. Elindultunk újra a fények irányába. Jenny eléggé összeszedte magát ahhoz, hogy ne lássák a könnyeit. Besiettünk, fel az emeletre és az első szabad hálóba beengedtem.

-   Zárd be az ajtót, rendben? –suttogtam a kilincsnek. Egy igenlő hümmögést hallottam.

Elkezdtem keresni egy következő nyitott ajtót, amin nem volt a banda egyik tagjának a neve. Mielőtt ráleltem volna, egy kéz nehezedett a vállamra.

-   Vöröskeeee –szólalt meg egy igen részeg hang. Odafordultam és legnagyobb meglepetésemre Liamba bukkantam, aki a húga példáját követte. Amúgy normális hogy mindig ő bukkan fel, vagy direkt csinálja? – Beszélhetünk?

-   P…Persze –dadogtam. – Mondjad csak –próbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra.

Megfogta a kezem még mindig gyengéden, majd bevezetett a szobájába. Ott megállított.

-   Nézd vörös.

-   Gii…

-   Gii. Tudom hülyeség. Tudom marhaság. De te olyan szinten aranyos és kedves vagy velem, hogy ha így folytatod, fülig belédesek. De teljesen. És olyan gyönyörű vagy, hogy már fáj.

-   Liam…

-   Ne! Ne mondj semmit! –kissé remegve két ujja közé csíptette a számat. Persze Liam nem ilyen összefüggően beszélt, és a pia „illata” is megérződött rajta.

-   Liam, csak pár napja ismerlek, ne hamarkodd el – akartam mondani. Csak ő odalépett hozzám és megölelt. A teljes testsúlyával. Mivel én gyenge voltam, ráborultunk az ágyra és ő azonnal bealudt. Próbáltam lelökni magamról, ám hosszú percek múlva se sikerült. Meg kellett várnom, míg átfordul.