II. Évad: Tizenötödik fejezet: Personal Jesus~

Giivonne:

- Ez nem volt helyes. –motyogtam, mikor már a fölsőmet vettem fel.

- Nem, viszont jó volt –nyomott egy puszit a homlokomra. Láthatóan élvezte. Sóhajtva igazítottam meg a hajam és paranoiás létemre még az ablakon is kilestem, hátha látott minket valaki. Junior bíztatóan megfogta a vállam. – Nyugodj le, nem lesz semmi baj.

- Először csaltad meg Susant? –pillantottam a szemébe. Ahogy kimondtam felesége nevét, egy csöppnyi szomorúság jelent meg tekintetében, ami el is illant.

- Igen.

- És utoljára?

- Ezt nem mondtam –szája huncut mosolyra húzódott és kezét végigsimította arcomon.

- Szuper –zártam le és indultam volna fel a kis kuckómba, mikor megfogta a csuklóm.

- Gii, baj van? Nem volt jó? –nem néztem rá, de tudtam, hogy aggódó arcot vág. Kirántottam a csuklómat markából és még mindig háttal neki válaszoltam.

- Soha többet nem csinálhatjuk ezt, Bob. Susan a legjobb dolog, ami történt veled, velem meg Liam. Elcsesztük, hibáztunk, de… De ez többé nem fog megesni.

Nem válaszolt, csak csendben állt mögöttem, így alkalmat láttam a megszökésre. Felrohantam szobámba és azonnal a zuhany alá álltam. Így nem volt sok értelme a felöltözésemnek, de mindegy. Le akartam magamról mosni az elmúlt óra történéseit. A meleg víz enyhített lelkiismeret furdalásomon, de nem mulasztotta azt el. Magamban eldöntöttem, hogy amint Sue hazaér, beszélek vele. És elköltözöm.

Este érkezett haza, azonnal lesiettem beszélni vele. Amint leértem, Rob is odaért, forró ölelésben és csókban részesítve feleségét. A nő vidám mosollyal üdvözölte férjét, szeme teli szerelemmel, én pedig csak ott álltam és ismét elszégyelltem magam. Szeretik egymást, nem?

- Susan, én… - kezdtem neki, aztán rápillantottam Robert arcára. Kétségbeesett és kérlelő volt. Nagyot sóhajtottam és végképp lemondtam a mai nap leleplezéséről. – Örülök, hogy itt vagy –azzal megöleltem.

- Én is –meglepődve ölelt vissza, sosem csináltunk még ilyet. Bob hálásan bólintott nekem, engem pedig elfogott az undor. Később nem is maradtam vacsorára, féltem, hogy visszajönne.

És igen, irigy is voltam. Nem azért, mert Susan volt Robert felesége, nem én, hanem mert nekik megadatott az, amit én szépen elszúrtam: Az igaz szerelem.

Másnap szomorkásan bámultam a laptopom kijelzőjét, olvasgatva az e-maileket, kommenteket a már meglévő hivatalos oldalamon. A dicsérő szavak se lelkesítetek fel. A különböző ajánlatok sem. Mondjuk elég szép helyekre mehettem volna… Hawaii, Tokió, Lengyelország, Olaszország és… Az Egyesült Királyság.

Ültemben megmerevedtek az izmaim. Lehet, hogy ez egy jel? Végül is, ha bármit megtanultam ittlétem alatt, hogy az apró jelekre igenis kell figyelni. Talán… Ha ezt elfogadnám, tudnék beszélni Jenny-vel és újra jó lenne a viszonyunk, nem? Meg akkor Liam-mel is barátok lehetnénk, ha már visszament Danielle-hez. Ez lenne a lehetőség a szökésre, úgymond? Elég jó kis pénz gyűlt össze, s mivel mindent Downey-ék fizettek itt tartózkodásom alatt, a szüleimtől kapott pénz is csak gyűlt. Talán ki tudnék már bérelni egy lakást.

Lecsukva laptopom álltam fel és nyújtózkodtam, fejemben a legkülönfélébb ötletek villantak át, mikor is kopogtatás hallatszódott ajtómon.

- Szabad –szóltam ki. Junior volt az, mosolyom azonnal lelankadt. Nem azért, mert undorodtam tőle, azt már elfojtottam magamban és okom se volt rá. Az egészben mindvégig benne voltam. Inkább a lelkiismeret…

- Beszélnünk kell, és nem fogsz neki örülni –invitálás nélkül ült le az ágyam szélére. Aggódva néztem rá, elég feszültnek tűnt.

- Baj van? Rájött? –simítottam végig hátán, mire rám nézett. Tekintete szomorú volt inkább, mintsem mérges, vagy bármi.

- Nem. Még nem. De gondolkoztam Gii. Nagyon sokat gondolkoztam, kettőnkről. És tudod ma, mikor Susan hazajött és te majdnem elszóltad magad… Persze nagyon köszönöm, hogy nem tetted –sietve hozzátette. Ez jó jel. – De rájöttem, hogy nem veszíthetem el ezt a nőt. Neki köszönhetem a mostani életem, a boldogságom és a fiunk is. Sajnálom, hogy hamis álmokba ringattalak… - szomorkásan elmosolyodott.  – Az elején tényleg csak egy fiatal lányként néztem rád, de valahogy a gyengeséged és a tudat, mekkora szükséged lenne egy férfira, vonzott. Fellángolás volt csupán, de vonzottál. Viszont ennek vége kell lennie. Meg kell értened, hogy ő nekem a nagy Ő. És hogy ez sose jött volna igazán össze kettőnk közt…

Miközben beszélt, inkább tűnt úgy, hogy magát nyugtatja, mintsem engem, mégis rosszul estek valamiért a szavai. Azok ellenére, hogy fájlaltam, ami történt köztünk, mégis megsajnáltam a férfit, sőt én éreztem magam rosszul, hogy beléptem az életébe.

Csendben bólintottam és pislogtam párat eltűntetve a könnyeim. Borzalmas ember vagyok…

- A legrosszabb része most jön… - nagyot sóhajtva húzta ki magát. – El kell menned innen. Még ma. Mindannyian tudjuk, hogy mi lesz kettőnk közt, ha folytatjuk, és hogy mi lesz a családommal. Ezt a lehető leghamarabb el kell kerülnünk és… Gii, te sírsz? –nézett rám aggódva és már át is ölelt.

- Nem… Fontos –motyogtam. – Folytasd. –csak ennyit tudtam kinyögni magamból. Hogy én mekkora egy ribanc vagyok…!

- Elküldetem utánad a cuccaid, csak mondj egy címet. Lesz hova menned ma estétől?

- Persze, hogy lesz –mosolyodtam el, bár fogalmam sem volt, hogy mégis hova mehetnék.

- Nagyon sajnálom –szavai őszinték voltak, sugárzott belőlük a szomorúság.

- Semmi baj –töröltem le könnyeim és már pattantam is fel. Szükségesebb cuccaim egy nagyobbfajta válltáskába pakoltam, Junior közben csendben távozott. Fogalmam sem volt, hogy hova mehetnék… Jenny biztos nem fogadna haza, annak ellenére, hogy már ki akarok vele békülni. Elég szarul jönne ki, hogy hirtelen, mikor szükségem van rá, felhívom. Bár eddig is hívtam, ismerem ezt a lányt…

Egy próbát megért. Tárcsáztam a számot és vártam, hogy kicsöngjön. Még bele se szólaltak, már magyaráztam.

- Jenny kérlek, szükségem van rád és most hülyének és önzőnek nézel, de baszki, sose vetted fel a telefont, és Junior kirúgott, azt majd később, hogy miért, de már nem aludhatok itt, kell egy lakást, kérlek, könyörgöm, hagyd, hogy…- hadartam eszeveszettül.

- Szia Gii –szólt bele egy meglepett hang. Egy meglepett férfihang.

- A picsába… - Elég volt meghallanom ezt a hangot és végképp összetörtem. Minden maradék méltóságom eldobtam, mikor térdre rogyva bőgtem a készülékbe. Meg se lepődtem, mikor persze végig hallgatott és inkább vígasztalt kedves szavakkal. Anélkül, hogy tudta volna mi történt. Anélkül, hogy tudta volna, milyen szörnyűséget csináltam.

- Nyugi Kicsim…                                       

- Ne hívj így! Lefeküdtem vele! –kiabáltam bele a készülékbe, aztán észbe kaptam és már csak suttogtam. Reméltem, senki sem hallotta meg. – Elcsesztem, oké?! Hallottam, hogy ott van Dani, és besokkaltam és megtörtént! És most rájött, hogy neki Susan kell és elküldött, rendben?! Csak egy napot kérek, max. 2, nem fogok zavarni, rendbe teszek mindent, ígérem, csak adjatok egy esélyt! Könyörgöm, Liam…

Hangosan sóhajtott. Nyilván most a homlokát fogta és gondolkozott. Magába elhordott mindennek és készült elküldeni a francba… De… Nem.

- Annyira hülye vagy –nevetett fel. – Azt hiszed nem tudtam, hogy mire készülsz? Tudtam, hogy vagy megvágod magad, vagy megbosszulod… De ez kellett neked.

- Mi? –szavai hallatán elhűltem.

- Így legalább rendbe hozhatsz mindent. És Jenny meg fogja érteni, elvégre ő is… Na mindegy. Még ott vagy? –hangja nyugodt volt. Nem értettem…

- Liam… Miért nem kiabálsz velem? Miért nem mondod, hogy te megmondtad? Miért vagy ilyen nyugodt? Ennyire… Utálsz?

- Tulajdonképp tényleg megmondtam –újra felnevetett. Nem idegesen, csak lazán. – De azok után, hogy lekurváztalak ez a minimum. Meg én is lefeküdtem más lányokkal, szóval…

- Oh…

- Szóval? Még Malibuban vagy? –tért vissza eredeti kérdésére.

- Ühüm. Te már Angliában, ugye?

- Igen. Mennyi ott az idő nálatok?

- Reggel 8… Miért?

- Indulok. A volt kiállításod előtt legyél kábé 7-kor. Pakold össze, ami kell. –és lerakta. Értetlenül néztem magam elé. Próbáltam visszahívni, de már nem vette fel. Sőt, kikapcsolta. Már lebeszélni se tudtam volna róla.

- Ez hülye… - motyogtam magamban, mégis mosollyal az arcomon. És csak vártam.